macskák

Láttál-e már olyat, hogy a cica visszahozza a gazdájának az üdítős kupakot?


és még egy okos kis vacak:

és még néhány állatka felvidításképp:

credits to cuteoverload

Lecsó, a patkány, akiből sosem elég

azoknak, akik már most beleszerettek, egy kis ízelítő:

egy hosszabb részlet a filmből:


ezt talán még nem ismeritek: édes a pati, profi lett a mimikája, megunhatatlan!


a mozi előzetes:



és egy szépen megírt, igényes beszámoló egy szerencséstől, aki már látta a filmet:
nézői beszámoló

jó szórakozást a linkhez és nemsokára bemutató!

lecsó egy - kis - patkánnyal

A Pixar Animations (többek között a Némó nyomában és a Szörny Rt. alkotói) augusztusban egy új sztorival rukkolnak elő - úgy tűnik - mindannyiunk örömére. A Ratatouille, magyar fordításban L'ecsó hőse egy kotnyeles patkány, aki kissé sznob gondolkodással és elképesztő ételkészítői ismeretekkel van megáldva.

.

Párizsban, az ételek fővárosában él, és elhatározza, hogy ő nem elégszik meg a szemét rágcsálásával (szemét=junk food?). A séf álmokat dédelgető Remy szó szerint beesik szakmai példaképe, Auguste Gusteau étteremtulajdonos éttermének konyhájába, aztán .... egy konyhai takarítófiú és egy patkány összefognak ... hmmm egyikük sem tűnik ideális alanynak arra, hogy Párizs híres séfjei legyenek....

(katt a képekre a nagyobb változatért, az angol cím elnavigál a film honlapjára...)

Bemutató : 2007. augusztus 2.

dán alkotás a tékából

Elsker Dig For Evigt 2002

Rendező: Susanne Bier
Szereplők: Birthe Neumann, Mads Mikkelsen, Ida Dwinger, Sonja Richter, Nikolaj Lie Kaas, Paprika Steen, Stine Bjerregaard,
Operatőr: Morten Søborg Zeneszerző: Jesper Winge Leisner Író: Anders Thomas Jensen, Susanne Bier

Vizuális világbefogadó lévén lelkes filmfogyasztó voltam mindig is, bár azt nem mondhatnám, hogy művészi igényességgel válogatom meg a néznivalókat. Amibe belebotlok, azt megnézem. Legalábbis fiatalabb fejjel ezt tettem, megfogott a sztori egy eleme, a látvány, a szokásos marketing elemek beszippantottak és már fogyasztottam is a filmet a süppedős pilótaülésben egy popcorn társaságában. A közelmúltig, mondom, mert az utóbbi időben csaknem sikerült leszokni a moziba járásról. Az önmagukat ismétlő, kiszámítható klisékkel működő amerikai gagyikat már a súlyos összegeket felemésztő trükkök és látványelemek sem teszik nézhetővé. Folyamatos deja vu érzésem van, a rosszabbik fajtából, nem az „ezt már láttam valahol”, hanem a „jaj, ne már megint” típusú. Néha egy videójáték grafikájában érzem magam, mintha rajtam tesztelnék a demo verziót. Sajnos minden műfajban elárasztja a mozikat a gagyi demo-dömping, a századik romantikus nagyvárosi komédia vagy animált „jajdearanyos” múvi már nem váltja ki belőlem az ellenállhatatlan mozijegy-vásárlási kényszert.

A téka régi zarándokhelyem. A személyzet lelkes, vájtszemű filmkritikus társaság, igazi békebeli „bármikor itt ragadhatsz egy beszélgetésre is” fílingje van. Még csak kacérkodtam az Elsker Dig For Evigt (Open Hearts) című dán alternatív filmalkotással, de a tékás srác már hevesen bólogatott, jelezve, ne is gondoljak arra, hogy elveszem a dobozáról a mancsom és bármi mással töltöm a mai estét. Ha ennyire szívügye, elhozom, persze.

Az említett alkotás egy dogma-film. A Dogma-mozgalom egy avantgarde filmkészítő csoport, amelyet 1995-ben indított el két dán filmrendező, Lars von Trier és Thomas Vinterberg. A nagy költségvetésű, látványelemekre épülő trenddel szemben az egyszerűségre törekedtek. Megegyeztek, hogy nem használnak különleges effekteket, díszleteket, kellékeket; nem alkalmaznak zenei aláfestést, ha mégis, akkor az egyik szereplő hallgatja a zenét; kézi kamerával veszik fel a jeleneteket, csak a kamerára erősített egyetlen fényforrás a megengedett, ezen kívül csak természetes fénynél forgatnak; az események a jelenben játszódnak, nem megengedett a jövő, a múlt vagy egy álom ábrázolása. A szigorú szabályok célja, hogy a film középpontjában a történet és a színészek játéka álljon, mindent ezeken keresztül kell kifejezni (további infó a hivatalos Dogme oldalon). Röviden összefoglalva nekik is tele lett a hócipőjük a „nagy a füstje de mögötte semmi” tápanyagszegény junk-film „kultúrával”.

Ettől a ponttól kéretik saját felelősségre olvasni, mert el fogom mesélni a sztorit!

!!!!! SPOILER SPOILER SPOILER !!!!!

Kezdő jelenetek: szimpatikus fiatal párocska (egyedi, évődő északi humorral) remekül megvannak, szépek, előttük az élet, a fiatalember nőül is kéri a lányt (mire ő: Na jó, elfogadom a vacak gyűrűdet – egyedi humor, mint említettem…). Egy szokványosnak induló reggelen a fiú kiszáll a lány autójából, majd abban a pillanatban elgázolja egy szembejövő autó. A baleset közben és után végig a lány arcát nézzük, és látjuk a kétségbeesett reakciót, ahogy próbál valamit tenni ebben a képtelen, sokkoló helyzetben.

A következő jelenetben egy orvost a kórházban keres fel a felesége, aki a balesetet okozó autót vezette. Megtudjuk, hogy az asszonyt bűntudat gyötri. Attól tart, hogy zaklatott lelkiállapota okozta a balesetet, közvetlenül előtte veszekedtek kamasz lányával. A lánya mellette ült, és szintén végignézte az eseményeket.

A baleset mindannyiuk életét gyökerestől felforgatja. Cecilie hiába siet szerelméhez lelkesen, amikor az végre magához tér. A fiúval közlik, hogy egy életre megbénult, nincs remény a felépülésre. A hegymászó hobbi, a korábbi aktív élet, a geológia szakos diploma egy pillanat alatt válik múlt idővé. Joachim sértődött daccal reagál, menyasszonyát megpróbálja elüldözni a közelből, nem beszél, látszólag tudomást sem vesz a környezetéről.

Az első reakció persze az, hogy Cecilie-t sajnálja mindenki, aki naponta látogatja a fiút, próbálva felvidítani, visszahozni az életbe. Lehetséges ez egyáltalán? Ha most megpróbálok elvonatkoztatni attól, mennyire fájdalmas és tragikus egy hirtelen lebénulás, és elképzelem, mi megy végbe abban, aki ezt átéli, a fiú viselkedése tulajdonképpen logikus. A lány a múlt része, azt az embert szerette, aki a múltban volt, és ő továbbra is képes teljes életet élni. Vajon egy lebénult férfi mellett milyenek lennének a hétköznapok? A férfi átölelni sem képes őt, sőt saját magát ellátni sem, ez a teher is a lányra hárulna. Persze a szerelem sok akadályt képes legyőzni, de hol van az a pont, amin túllépve már nem elég csak érezni, mert a kapcsolat nem működne a gyakorlatban?

Ennek ellenpontja a kórházi nővér alakja, aki a fiúnál jóval idősebb, nyugodt személyiség, az a típus, aki elviseli (jól viseli?) Joachim helyenként igencsak idegesítő beszólásait. Viszont előtte nem kell szégyellnie magát, ő naponta lát beteg, magatehetetlen embereket. A menyasszonya azt a férfit látja benne, aki korábban volt, és bár nagyon rövid idő telt el, ő már egy egészen más személyiség, ellentétes irányba tartó sorssal, a kialakult helyzetből adódóan. A nővér szemében viszont a csendes beletörődés és megértés van, ő nem idealizálja Joachimot, olyannak látja, amilyen valójában. Logikus, hogy hozzá jobban képes kötődni, míg a korábbi barátai között zavarban érzi magát.

Cecilie egy erős, női ösztönnel megáldott, érző, de a világot kissé keskeny szűrőn át érzékelő (igen, ez azt jelenti, hogy nem nagy ész a csaj) figura. A történet elején szimpatikus az önfeláldozása, ösztönösen, szinte gondolkodás nélkül cselekszik. A helyzet, hogy az a férfi, akivel egy hete még közös jövőt terveztek, elutasítja, teljesen összezavarja őt, az élete, a világa összeomlik.

Niels, az orvos (aki, nem mellékesen, a balesetet okozó Marie férje) támogatja lelkileg, beszélget vele. A lány először a "szekembert" látja benne, minden látogatás után, amikor a vőlegénye elutasítása miatt kiborul hozzá fordul tanácsért. A rendszeres vigasztalás egyre szorosabb kötődést vált ki mindkettejükből, és – csodák csodája – összejönnek. Az elutasítás akkor lesz egyértelműen végleges a lány számára, amikor Joachim, elszállíttat minden bútort a közös lakásból. Eddig megértettem a lány reakcióit. Ekkor azonban a szerelmes Niels (ne feledjük, egy feleség, három gyerek otthon figyel közben) hirtelen fellángolásában felajánlja, hogy bebútorozza a lakást. Akkor akadtam ki, amikor a lány ezt gondolkodás nélkül elfogadta (volt egy kis „Őrült vagy” tiltakozás-féle, de semmi komoly). Élelmes hozzáálás, elismerem, de az ösztönösségnek is van határa, és a lelkiismeret halvány szikrájának fel kellene pislákolni… valahol ezen a ponton, megítélésem szerint.

Innen kiszámíthatóak az események: ha egy vagyont költesz bútorokra, azt a családod elől bajosan titkolod el hosszú távon. A kamasz lány talál rá a tetemes IKEA (!) számlára, és - karakán módon – egy ködös reggelen elkószál a lány lakásához, ahol találkozik is puha talpain kifelé lopakodó apukával. A lány igen szimpatikus karakter, keményen kritizálja apukát, aki – ha le nem bukik - eljátszadozott volna még többek idegeivel egy darabig. Nem kedvelem a fű alatt házasságtörőket, ez ennyiből gondolom kiderült...

Új helyzet: ki hogyan reagál? Marie, a feleség gyötrődik, könyörög, veszekszik, de hiába. Nyilván ő is érzékelte, hogy a férjének viszonya van, de a homokba dugta a fejét és a bili kiborulásáig védte a status quo-t. Érthető reakció, több évtized alatt felépített vár omlik össze körülötte. Őt nem zavarta, hogy már csak az illúzió tartja össze kettőjüket, olajozott gépezet a házasságuk, neki fontosabb volt a biztonság érzése, akár valódi, mély érzések nélkül is.

Niels szerelmes és elköltözik. A kamasz lány bekopog a szeretőhöz, és nyomatékosan megkéri, hogy hagyja békén a családjukat. Cecilie maga a megtestesült, ösztönös ártatlanság, nem érti, mi a lány és a feleség problémája, hiszen Niels és ő szeretik egymást (ez így, konkrétan nem hangzik el persze), és a világ legtermészetesebb dolga, hogy ők ketten együtt maradnak.

Lamúr, nagyméretű fakeretes ágy, fehér ágynemű, telefoncsörgés töri meg az illúziót, üzenetrögzítő: Joachim látni szeretné Cecilie-t. Csap és pap hátrahagyva, a lány rohan a kórházba, orvos barátunk összetört szíve üresen dobog.

A korábbi jegyesek kibékülnek, de nincs ragacsos egymásra találás, csak barátkozás van. Niels, az orvos és ügyeletes szerető már visszafordíthatatlanul kidobva (a bútorokat már beszerezte, nem is kell nagyon másra szegény – de gonosz vagyok….). Cecilie ártatlan szemekkel gyalogol tovább az életben, mindkettőjük romjait hátrahagyva.

Nem akarom bántani, ő próbál mindenkit szeretni és szeret is, de a következményekre nem sokat gondol. Kérdés, hogy adott helyzetben lehet-e helyesen viselkedni. Niels, az orvos esetében egy kiégett, üres házasság, „ez vár rám a következő 40 évben” kapuzárási pánik mellett szemére vethető-e, hogy túl sokat képzel bele a váratlanul fellángoló érzelmekbe, kiugrási lehetőséget látva benne?

Még egy elgondolkodtató szempont: nem lehetséges, hogy a házasság intézménye, amely egyrészt hasznos, mert elviekben biztosítja, hogy a gyerekek mindkét szülő gondoskodása mellett nőjenek fel, mára elavulttá vált? Úgy értem természetes, hogy a közösen megálmodott gyermekekért felelősséggel tartozik mindkét szülő, de mi az oka annak, hogy automatikus elvárás a házastársi hűség 10-20-30 együtt töltött év után is? Személyiségtől függ, hogy valakinek ez esetleg megfelel és kellemesen elvan ebben a helyzetben, de a legtöbben előbb-utóbb szűknek érzik a cipőt. Nők is, férfiak is. Miért ne lehetne alternatív megoldásokat is elfogadni, miért ítéli el a társadalom (és a társ is) egy szerető meglétét? Persze akadnak nyitott kapcsolatok, házasságok, de igen-igen ritka az, hogy egymás igényeit megértve és elfogadva a partnerek nagyobb szabadságot biztosítanak egymásnak. Itt nem a titokban bonyolított viszonyokról beszélek, hanem egy őszinte párbeszédről, ahol a házastársak előre megegyeznek a szabályokban. Így az, aki kötődik másokhoz is, nem kényszerül titkolózni, illetve a másik fél nem retteg attól, hogy elhagyják és egyedül kell nevelnie a gyerekeket.

Ez az ötlet, mint minden utópia, szépen hangzik elméletben, de ebben a helyzetben is arról van szó, hogy a férj, Niels úgy érzi, kiüresedett a kapcsolatuk, Marie viszont még kötődik a férfihoz. És a szépen felépített elmélet, a dolgok kulturált és zökkenőmentes bonyolításának esélye már borul is....

A film nagy erénye, hogy nem ítél, nem moralizál, nem akar semmit tanítani vagy szájba rágni, egyszerűen bemutat egy helyzetet, az abban résztvevők viselkedését, és egyben elgondolkodtat: én mit tennék, hogyan viselkednék? Elmarad a happy end, az egymás nyakába borulás, a nagy, sírós jelenetek. Csak az élet marad, a helyzetek, amik néha kemények, az emberek, akik tökéletlenek, és végül mindenki alkalmazkodik és az életük folytatódik valamilyen módon. A néző pedig filózgat még néhány órát, vagy napot….

Ja, és remek, remek zene … kicsit 90-es évek, kicsit Nena, kicsit alternatív.

És itt a trailer ...

mondások

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.

A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.

Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...

A whisky lassan butít. De nem baj, én ráérek...

Azért van a vonaton két mozdonyvezető, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el se tudná viselni!

Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet. És attól szar, hogy meg is történik.

Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.

A bánatomat italba akartam fojtani, de tud úszni a bestia.

A vadászat szépsége azon az apró részleten múlik, hogy a puska melyik végén állunk.

Igaz, hogy a munka még nem ölt meg senkit, de hát miért kockáztasson az ember.

Ketten jönnek kifelé az erdőből. Az egyik futva, a másik medve.

A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet törni minden mást.

A számítógépem megver sakkban ... de kick-boxban én vagyok a jobb!

Jótanács nőknek: ha lehet, válassz egy fiatal férfit. Egyre megy. Az idősebb sem érettebb...

A Biblia arra tanít, hogy szeresd felebarátodat. A Káma Szutra pedig megmagyarázza, hogyan.

A gyerekek olyanok mint az instant kávé. Könnyű őket megcsinálni, aztán egész éjjel ébren tartanak.

A számítógépek sohasem fogják átvenni a könyvek szerepét. Nem állhatszrá egy CD-re, hogy elérj valamit egy magas polcon.

A munka az nem farok, így effektíve állhat napokig is.

A mi irodánkban mindenki örömet okoz nekünk. Egyesek azzal, hogy bejönnek, mások azzal, hogy kimennek.